MENÜ
Bonsai Klubok Első Országos Találkozója
                                                                                       ...hogy elmondhasd személyesen!

004.jpg

Sikeresen zárult az első országos bonsai klubtalálkozó. Már sikerként elkönyvelendő eredmény a találkozó létrejötte is. Időt és fáradságot nem kímélve az ország több klubja, és egyéni gyűjtő is ellátogatott Veszprémbe. Terveink szerint, az előzetes regisztrációnak megfelelően képviselték magukat a klubok.A házigazdákon kívül jelen volt a Kaposvári és a Dunavecsei, Budapestről pedig az Óbudai és az Egyetemi Bonsai Klub néhány képviselője, továbbá Szimon Csaba.002.jpg
Sok dologban egyet értettünk, a céljaink alapvetően azonosak. Megállapodtunk, hogy több információ cserére van szükség. Megvitattuk, hogy senki ne érezze magát  kellemetlenül, ha a másikat kell valamiért megkeresni. Szeretnénk közös adatbázist is kialakítani.

Néhányan elismeréssel nyilatkoztak, miszerint jó volt az ötlet, kellett már ez a rendezvény.

001.jpg
Szinte megszellemülten halgattuk Végig Balogh Tibor kendó mester előadását, aki utazásaiból merített tapasztalatai alapján  ismertette meg velünk a japán kultúra alpajait. A hagyomány tiszteletére emlékeztetett, és felhívta a figyelmet, hogy az összetartozás fontos dolog.


Összességében jó hangulatban telt el hagyományteremtő céllal megrendezett találkozó

Köszönöm mindenkinek!


Preszter-Lajtai Attila

elnök

Juniperus Bonsai Klub

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Asztali nézet